IKF
NJSZT IKF
alapítva / founded: 1997
HSCFAz NJSZT IKF története

 

HSCFAz alapítás története

Az NJSZT Intelligens Kártya Fórum gyökerei 1994-re nyúlnak vissza. Ebben az évben kezdődött hazánkban egy olyan nemzetközi konferencia szervezése, amely alapja lett a későbbi szervezet alakítási törekvéseknek.Az "Elektronikus pénztárca és egészségügyi IC-kártya" címmel 1995 júniusában tartott kétnapos konferenciát, multinacionális cégek támogatásával és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság aktív részvételével rendezték meg. A konferencia egyik szünetében a jelenlévőkben felvetődött az ötlet egy olyan szervezet létrehozására, amely élére áll a chipkártya bevezetésére irányuló hazai törekvéseknek. Ezután mintegy másfél éves szervezőmunkával 1996 végére sikerült megnyerni mintegy 5o céget, amelyek a szervezet megalakítását anyagi és erkölcsi támogatásban részesítették.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság vállalta, hogy biztosítja az új szervezet számára a működési kereteket, így az Intelligens Kártya Fórumot nem önálló jogi személyiségként kellett megalakítani, ami jelentős könnyebbséggel járt mind a szervezés, mind pedig a költségek vonatkozásában.

Első ízben 1997 áprilisában jelent meg az Intelligens Kártya Fórum neve hivatalos nyomtatványokon, bár ekkor még, alakuló közgyűlés híján, formálisan nem létezett a szervezet.

Az alakuló közgyűlés megtartására 1997. július 2-án került sor az NJSZT tárgyalójában. Az érdeklődést mutatta, hogy a terem teljesen megtelt. A közgyűlésen a megjelent tagok az IKF elnöki posztjára egyhangú szavazással Horváth Zsoltot, a Motorola Információs Iroda területi igazgatóját választották, míg az ügyvezetői teendőkkel a szervezet létrehozásának kezdeményezőjét, Rónai Tibort bízták meg. A megjelent cégek igényei alapján a közgyűlés elfogadta az alapszabályt, és 16 alapító taggal megkezdődhetett az NJSZT Intelligens Kártya Fórum (NJSZT IKF) munkája.

 

HSCFAz NJSZT IKF tagjai az alakuló közgyűlés időpontjában (akkori nevükkel):

Agria Tér és Forma Kft., Állami Nyomda Rt., Budapesti Közlekedési Rt., BM Adatvédelmi Hivatal, BULL Magyarország Kft., GIRO Bankkártya Rt., Hewlett-Packard Magyarország Kft., IBM Magyarországi Kft., Kern Comrnunications Kft., Megamicro Rt., Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság, Mol Rt., Motorola Információs Iroda, Népjóléti Minisztérium, Protokon-2 Kft., Westel 900 Kft. A tagok száma az ezt követő időszakban jelentősen emelkedett, és 1997 végére elérte a 26-ot.

Első lépésként az intelligens kártyák különböző felhasználási területein működő munkacsoportok kialakítása volt a cél. Ennek során hét munkacsoport alakult, amelyek mindegyikének vezetésére az adott területen legjelentősebbnek számító hazai tagvállalat képviselőjét kértük fel. Ezek: banki-kereskedelmi munkacsoport, egészségügyi munkacsoport, identifikációs munkacsoport, telekommunikációs munkacsoport, közlekedési munkacsoport, multifunkciós munkacsoport, fejlesztési,- és gyártási munkacsoport.

A Miniszterelnöki Hivatal 1997-ben megkezdte az elektronikus iratokról szóló törvénytervezet előkészítését. Ebbe a munkába a törvényalkotók bevonták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot, amely a feladatra szakmai szempontból az NJSZT Intelligens Kártya Fórumot találta legalkalmasabbnak, így az NJSZT IKF hivatalos megalakulása után 3 hónappal már részt vehetett a törvény előkészítésének folyamatában.

Az 1998. esztendő az első teljes évet jelentette az NJSZT IKF számára. Ebben az évben a tervek szerint az NJSZT Intelligens Kártya Fórumnak az általa szervezett rendezvényeken keresztül kellett egyre ismertebbé válnia és megerősödnie. Az év elején megtartott közgyűlésen már több mint 3o szavazati joggal rendelkező tag vett részt. A tagok megerősítették tisztségében az IKF elnökét.

A szakmai rendezvények sorát 1998-ban a chipkártyák közlekedési felhasználásával foglalkozó kerekasztal-beszélgetés nyitotta meg. Ezen az összejövetelen a Budapesti Közlekedési Rt. képviselői adtak tájékoztatást arról, hogy a fővárosi közlekedésben milyen lehetőségeket látnak az intelligens kártyák használatára. Április 2-án az internet kereskedelmi és banki felhasználásával foglalkozó szeminárium volt az első olyan előadás, amely számára az IKF egyik tagja - nevezetesen a Digital Equipment Magyarország Kft. - biztosította a helyszínt és a technikai hátteret. Az előadások sikere megteremtette a lehetőséget további előadások tartására, és már a következő hónapban az érdeklődők ugyanezen a helyen nemzetközi előadók bevonásával hallhattak előadásokat az egészségügyi kártyákról.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság támogatása igen nagy segítséget jelentett az NJSZT IKF első két évében is. A technikai és személyi feltételek biztosításával, és Alföldi Istvánnak, az NJSZT ügyvezető igazgatójának személyes munkájával az anyaszervezet nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az NJSZT IKF megfelelően ismertté váljon, és egy évvel megalakulása után az NJSZT legaktívabb szakmai csoportja legyen. 1998-ban az NJSZT segítségével tovább bővültek az NJSZT IKF által használható médialehetőségek. Ettől az időponttól kezdve az NJSZT rendszeres publikálási lehetőséget kapott a Byte Magazinban, amely egyúttal az NJSZT IKF számára is havi híradási lehetőséget jelentett.

1998 nyarán új lehetőség nyílt meg az NJSZT IKF számára. A Card Technology International című, évente megjelenő könyv szerkesztőitől érkezett felkérés hazai eredményekről szóló cikk elkészítésére. Több írás készült, amelyek közül a kiadvány szerkesztői Kincses Zoltán magyar diákigazolványról szóló írásának megjelentetése mellett döntöttek.

Az NJSZT IKF tagjai és a hazai banki szektor körében mindig nagy érdeklődés kísérte az elektronikus pénztárcák témakörét. Egyetlen előadássorozat keretében megszólaltattuk a Mondex, a Visa és a GeldKarte szakértőit; ehhez dr. Varga István, a Magyar Nemzeti Bank jogi osztályának vezetője mondott bevezetőt. Az előadásokra való tekintettel az általában fél napos banki szekció kivételesen egész naposra bővült.

 

HSCFAz NJSZT IKF közéleti beágyazódása

1998 végén látható volt, hogy az Intelligens Kártya Fórum fennmaradt, képes volt működésre, túllépett a kezdeti gyerekbetegségeken. A tagok kifejezték igényüket, hogy az NJSZT IKF még lendületesebben fejlődő szervezetté váljon, és a korábbinál markánsabban jelenjen meg a hazai közéletben. Ennek érdekében a tagság felkérte az NJSZT IKF elnökségét, hogy a vezetést alakítsa át, és az ügyvezetéssel olyan személyt bízzon meg, akinek közismert a chipkártyák iránti elkötelezettsége, és a szervezeti váltást is véghez viszi. Erre a feladatra az IKF elnöksége Foltányi Tamást, az Inter-Európa Bank akkori vezérigazgató-helyettesét kérte fel.

Az új ügyvezető igazgató a szervezet célját három fő pontban határozta meg:

  • információátadás, azaz a hazai igények szerint feldolgozott, tömörített, ugyanakkor folyamatosan frissített információ terjesztése
  • megfelelő szakmai háttér létrehozása a hazai piacon is egyre nagyobb számban fellelhető szakemberekre támaszkodva
  • szabványok kialakítása (de nem minden áron)

Az NJSZT IKF elnökségének és az új ügyvezető igazgatónak több hónapig tartó közös munkája eredményeképpen kialakult az a szervezeti felépítés, amelyet az IKF tagjai 1999. év eleji közgyűlésük alkalmával - az éves költségvetéssel együtt - elfogadtak. A közgyűlés jóváhagyása után az ügyvezető igazgató feladata volt a megfelelő személyek kijelölése az elképzelt feladatkörökre. A legfontosabb betöltendő posztok a marketingigazgatói és a négy szakmai igazgatói tisztség volt; ezekre Siklós Sirin, illetve Belinszky Gabriella, Inotay Balázs, Serfőző József és Tordai Balázs került.

A célok megvalósítása érdekében több szálon párhuzamosan kezdődött a munka. Egyrészt folytatódott a rendezvények szervezése. Ebben a munkában már az NJSZT IKF új vezetői is részt vettek, így április és május hónapok során összesen hat különböző rendezvényt tartottunk, amelyek megszervezésében az NJSZT IKF aktív szerepet vállalt. Ezen rendezvények között szerepelt az egészségüggyel foglalkozó két összejövetel, amelyek közül az elsőt az Info '99 kiállítás keretei között a Hungexpo területén tartottunk, míg a másodiknak a Budapesti Műszaki Egyetem Informatikai Központja adott otthont.

Banki közösségünk részére a Visa nemzetközi kártyatársaság egész napos bemutatójának megrendezésében vettünk részt.

Szakmai vezetőink segítségével sikerült létrehozni egy rendezvényt a chipkártya államigazgatási felhasználásainak bemutatására, valamint tartottunk egy másik előadássorozatot is, amelyen kizárólag a diákigazolvány és a vele megvalósítható rendszerek bemutatása volt a téma.

A rendezvények szervezése mellett megkezdődött egy olyan internetes honlap tervének elkészítése, amely a későbbiekben az NJSZT IKF tagjai és az érdeklődők számára információforrást jelenthet a chipkártyák világáról.

Az NJSZT IKF elismertségét tovább növelte az a tény, hogy 1999 áprilisa során a Magyar Bankkártya Szövetség az IKF-et a Szövetség chipkártyákkal foglalkozó albizottságaként fogadta el. Ezzel az NJSZT IKF a hazai banki közösségnek olyan szervezetévé vált, amelynek véleményét és javaslatait a legmagasabb banki körökben is figyelemmel kísérik.

Szakmailag elfogadható javaslatokhoz megfelelő szakértői háttérre van szükség. Ennek kidolgozása szintén szerepelt az 1999. évre elfogadott programok között. Az NJSZT Intelligens Kártya Fórurn szakmai vezetői az első félévben elkészítették annak a szakértői minősítési rendszernek az alapjait, amely - a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság rendszerével összeillesztve - segíti összegyűjteni a chipkártya-terület szakértőit. Ez a többlépcsős minősítési rendszer magasra helyezi a mércét mindenki számára, aki a chipkártyák valamely területének szakértőjeként kívánja magát felvetetni; ezzel az NJSZT IKF azt a célt kívánja elérni, hogy komoly szakértelmet kívánó munkák elvégzésével megbízható szakmai közösséget teremtsen.

 

HSCFAz NJSZT IKF szervezetének 2000. évben 32 tagja volt.

2000 áprilisában Közlekedési Szakmai napra került sor. A szakmai nap résztvevőit az NJSZT IKF rendhagyó módon a Közlekedési Múzeumba invitálta. A szakmai napon a résztvevők a mohácsi helyközi tömeg közlekedés valamint a szegedi távolsági tömegközlekedés egy-egy kísérleti projektjével ismerkedhettek meg. Meghallgathatták a Volán Egyesülés valamint a BKV képviselőinek álláspontját az intelligens kártyák bevezetésével kapcsolatban, valamint előadást hallgathattak meg a budapesti közlekedési kártya és az autópálya kártya kialakításáról, annak koncepciójáról.

2000 júniusa az NJSZT IKF fennállásának talán legaktívabb hónapja volt. Az NJSZT IKF az általa elkészíttetett tanulmányok alapján vidéki szakmai hétvégét szervezett tagjainak a nemzetközi kártyarendszerekkel kapcsolatban. A szakmai rendezvényen a tagok megvitatták a nemzetközi rendszerek előnyeit, magyarországi alkalmazhatóságának peremfeltételeit. A tanulmányok és a szakmai nap tanulságai alapján az NJSZT IKF ügyvezetőjének javaslata alapján elkészült egy 12, majdan 11 pontos ajánlás melyet július hónapra véglegesített az elnökség.

Szintén 2000 júniusában Horváth Zsolt a kártya fórum elnöke az intelligens kártyák és az intelligens település lehetséges kapcsolatrendszeréről, az intelligens kártyák funkcionalitásáról tartott előadást Szentesen. Az önkormányzati vezetők és a városok képviselői megismerkedhettek az intelligens kártyák felhasználási lehetőségeivel, a kártyák funkcióival valamint az NJSZT IKF tevékenységével.

A Budapesten szintén júniusban megrendezett Elektronikus kereskedelem konferencián az elektronikus kereskedelem és az intelligens kártyák kapcsolatáról, a biztonságos elektronikus kereskedelemről Dr. Racskó Péter, az NJSZT IKF szervezetéről, céljairól Majó Zoltán tartott egy-egy 40 perces előadást az érdeklődőknek.

A konferencián résztvevők megismerkedhettek az intelligens kártyák fizetési tranzakciókban betöltött szerepéről, az NJSZT IKF tevékenységéről, valamint a jelenleg Magyarországon működő kártyaprojektekről.

Az Egerben megrendezésre került Neumann Kongresszuson az NJSZT IKF képviseletében Horváth Zsolt elnök, valamint Majó Zoltán titkár vett részt.

Az NJSZT IKF szakmai gesztorként vett részt a budapesten megrendezett Card Eastern Europe nemzetközi kártyakonferencián. Tagjaink közül kiállítóként a Minor rendszerház, valamint az Állami Nyomda képviseltette magát a rendezvényen. Az elnökség több tagja tartott előadást a konferenciát kísérő szakmai rendezvényen.

Még e nyár folyamán Budapest Főváros az NJSZT vezetőségével egyezetve megkezdte a Budapest kártya - chipkártya elgondolás kimunkálását. A tender kiírást, illetve az elkészült műszaki dokumentáció véleményezését Dr. Racskó Péter, Kincses Zoltán, Foltányi Tamás, valamint Majó Zoltán készítette el. A fővárosi önkormányzat az év végéig a tenderkiírást nem tette közzé.

Novemberben az NJSZT IKF tagjai az intelligens kártyák és a mobiltelefonok fejlődésének jövőbeni tendenciáit elemző kerekasztal beszélgetésen vehettek részt. A kerekasztal beszélgetés házigazdája Horváth Zsolt volt a Motorola részéről, a Magyar Nemzeti Bankot Varga István, a Műszaki Egyetemet Hornák Zoltán képviselte, az Ericsson Magyarország részéről vendégünk volt Nagy Gergely.

Az intelligens kártyák és a digitális aláírás témakörben novemberben szervezett szakmai napon az NJSZT IKF tagjai kerekasztal beszélgetésen vehettek részt, ahol a készülő digitális aláírásról szóló törvény, valamint az intelligens kártyák lehetséges szerepét boncolgatták a kerekasztal részvevői. Vendégünk volt az Informatikai Kormánybiztosságról Erényi István, a Hírközlési Főfelügyelettől Szíjártó Zoltán, valamint a Gazdasági Minisztériumból Mátyus Klára.

A 2001-es évben tisztújításra került sor, melynek értelmében a közgyűlés az alábbi tisztségviselőket választotta meg:

Elnök: Prágay István Magyar Nemzeti Bank, az elnökség tagjai: Keczeli Róbert Állami Nyomda Rt., Dr. Ágoston László Bull Magyarország Számítástechnikai Kft., Dr. Matlák Tamás Hypermedia Systems Számítástechnikai Kft., Belinszky Gabriella Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Dr. Schiszler István MEH Informatikai Kormánybiztosság, Foltányi Tamás Pricewaterhousecoopers. A tagság ügyvezető igazgatónak ifj. Stark Gáspárt, a CLASSYS Informatikai Kft. vezető munkatársát jelölte. A szervezet titkári feladatait továbbra is Majó Zoltán, a Diák-Bónusz Kht. ügyvezetője látta el.

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2001. évben 31 tag csatlakozott, az alapszabályban rögzített feltételek szerint a közszféra számára új tagsági forma került bevezetésre.

Az NJSZT Intelligens Kártya Fórum február 28-án, szakmai programot szervezett az Egészségügyi Intelligens Kártya Szakértői Bizottság közreműködésével. A szakmai nap résztvevői előadást hallgathatttak meg a chipkártyák, intelligens kártyák hazai egészségügyi alkalmazásairól és a nemzetközi helyzetről, valamint a az Egészségügyi Intelligens Kártya Szakértői Bizottság szerepéről. A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága bemutatta az intelligens kártyák helyét a nemzeti informatikai stratégiában. A szakmai nap házigazdája Dr Simon Pál volt.

2001. márciusában immár második alkalommal jelent meg az NJSZT IKF szervezetének évkönyve, mely tartalmazza az NJSZT IKF, és a tagok bemutatkozó oldalait, valamint a 2000-es év legfontosabb eseményeit. Az évkönyvet tagjaink, valamint döntéshozók, érdekképviseleti és szakmai szervezetek vezetői kapták meg.

2001 áprilisában Budapest Fővárosi Önkormányzat kérésére az NJSZT IKF részt vett a Budapest kártya - chipkártya elgondolás kimunkálásában. A tenderdokumentáció véleményezése mellett, melyet Kincses Zoltán és Majó Zoltán végzett az Önkormányzat részére átadásra kerültek azok az adatok, melyek a külföldi nagyvárosok tömegközlekedésével foglalkoztak.

Az NJSZT, az NJSZT IKF az Olasz Nagykövetség és a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának támogatásával Smart Cards and the Background Systems címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett, ahol a magyar fejlemények mellett a résztvevők megvitatták az e-Europe program kapcsán felmerült kihívásokat. A konferencia teljes anyaga Dr. Simon Pál gondozásában megjelent CD-n, az anyag a konferencia résztvevőinek kiküldésre került.

A 2001 szeptemberében rendezett szakmai napon a 2001. évben Magyarországon elindult és megvalósult új chipkártyás projektek bemutatására került sor, melyek a következők voltak:

  • Retransplant kártya - dializált betegek részére
  • Móri tömegközlekedés kártya - kontactless chipkártyás alkalmazás
  • Magyar Nemzeti Bank PKI kártya - logikai beléptetés a Nemzeti Bankban
  • Kereskedelmi és Hitelbank Rt e-banki projektje
  • Magyar intelligens kártya gyártás jelene és jövője az Állami Nyomdában

A szakmai nap házigazdája Ágoston László volt.

 

Novemberben az NJSZT IKF szakmai napot szervezett tagjai számára az intelligens kártyák jövőbeni kormányzati szerepével kapcsolatban. A szakmai nap célja volt bemutatni és megvitatni azokat az elképzeléseket és kísérleti programokat, melyek a közszféra intelligens kártya koncepciójával kapcsolatosak: Kormányzati Intelligens Kártya Koncepció, Köztisztviselői kártya lehetséges szerepe, funkciói, BM szolgálati igazolvány lehetséges szerepe, funkciói, a kormányportál lehetséges azonosító eszközei, az oktatás komplex kártyaprojektjének lehetséges elemei.

2002-ben az elnök, az ügyvezető igazgató, és a titkár személye változatlan maradt. Az elnökség tagjai: Zsámboki Gábor Állami Nyomda Rt., Dr. Ágoston László Bull Magyarország Számítástechnikai Kft., Belinszky Gabriella Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Dr. Schiszler István MEH Informatikai Kormánybiztosság, Kovácsné Antal Zsusza OTP Bank Rt, Gazsó Gábor Smartcard Kft.

Az NJSZT IKF megújult vezetése ebben az évben azt tűzte ki célul, hogy az üzleti szféra mellett a közszférában is nagyobb hangsúlyt kapjanak a chipkártyák, az intelligens kártya rendszerek és az NJSZT IKF szervezete is. Az államigazgatási szféra bevonása a szakmai közéletbe megtörtént, melyet az elnökség összetétele és a szakmai napok szerkezete is igazolt.

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2002 évben 24 tag csatlakozott, az alapszabályban rögzített feltételek szerint a közszféra számára a tagsági forma díjmentessége mellett.

2002 májusában Budapesten nemzetközi konferencia került megrendezésre az Oktatási Minisztérium szervezésében, ahol többek között Dr Lutz Martiny (eEurope Smart Cards Charter) és Mr Max Lemke (European Comisson) valamint Jan Van Arkel (eEurope Smart Card Charter) is előadást tartott az Európai folyamatokról, a kártyás rendszerek jövőjéről. A konferencián az NJSZT IKF ügyvezető igazgatója tartott nyitó előadást a Magyarországi fejleményekről, aktualitásokról. A konferencián Magyarország jövőbeni szerepvállalása is felmerült, a Smart Card Charter munkájában való részvétel, az IST projektek valamint e-Europe projektekben való hazai részvétel kapcsán.  

A kormányváltás után az NJSZT IKF vezetősége levélben tájékoztatta a Munkaügyi, az Oktatási a Gyermek és Ifjúsági, a Gazdasági valamint az Informatikai Minisztérium döntéshozóit az NJSZT Intelligens Kártya Fórum tevékenységéről. Mivel a Lisszabonban elfogadott e-Europe program akció terve külön fejezetet szentelt a chipkártyák európai használatának, és az általunk ismert e-Magyarország programok is komplex módon kezelik a chipkártyás rendszerek elterjesztését, ezért a Fórum vezetése fontosnak tartotta a tématerület további fejlesztését, mely az európai országok gyakorlata alapján kormányzati koncepcióval támogatott.  

Az októberi szakmai nap célja a multifunkcionális kártyák és a bankkártyák migrációjának bemutatása, az áttérés kihívásainak megfogalmazása volt. Az előadásokat banki szakemberek és az NJSZT IKF szakértői tartották, melyen a chipkártyák kibocsátásáról, a szabványokról és a Magyarországon már elindult projektekről hallhattunk prezentációkat. A szakmai napon a témák között szerepelt két magyar kezdeményezés: a multifunkcionális orvos kártya, és az EMV migráció a Kereskedelmi és Hitelbankban. A szakmai nap második blokkjában a multiapplikációs kártyáknál kialakult szabványok, specifikációk, az EMV Plus, valamint a regionális EMV projektek szerepeltek témaként.  

A novemberben megrendezett szakmai napon a 2002-es év magyarországi chipkártyás eseményeiről, a 2002-ben megvalósult eredményekről, fejlesztésekről hallhattak előadásokat az érdeklődők. Ezzel hagyománnyá vált Kezdeményezésünk, hogy egyfajta éves összegzést adjunk a magyar kártyapiac állapotáról, fejlődéséről. A szakmai nap vezetője Mártonffy Attila újságíró volt, a Számítástechnika magazintól. A párizsi kártyás szakkiállítás tapasztalatai mellett, egy kombinált vállalati azonosító, az APEH Ügyfélkártya-projekt, egy többfunkciós hibrid kártya, és egy PKI-megoldás - melyet ügyfélkártyaként használnak a mobilszolgáltatásban - került bemutatásra.

Az IHM politikai államtitkára kártyás megbeszélést hívott össze 2003. január 22-én. A megbeszélésen a minisztériumok képviselői mellett a kártyás cégek, szervezetek is részt vettek, így az elnökség több tagja, valamint szakértője is jelen volt. A smart card projektek kapcsán elhangzott, hogy több minisztériumban is felmerültek különböző, kártyán alapuló szolgáltatások az elmúlt időszakban. A megbeszélésen elhangzott: ésszerű és hasznos lenne egyetlen kártyát kibocsátani, ami integrált szolgáltatásokat nyújthat az állampolgároknak.   

2003 március 11-13 között az IIR Magyarország "Átalakulóban a kártyaüzletág" címmel szakkonferenciát rendezett, melynek szakmai támogatója az NJSZT IKF volt. A nyitó előadást az NJSZT IKF ügyvezető igazgatója tartotta. Az előadás a kártyatípusok, a magyarországi chipes rendszerek, valamint a magyar és a nemzetközi tendenciák bemutatását célozta meg. A konferencián több NJSZT IKF tag is előadást tartott.  

Az NJSZT IKF vezetése az elmúlt években célul tűzte ki, hogy az üzleti szféra mellett a az állami szférában is elinduljon a közgondolkodás a chipkártyák, az intelligens kártya rendszerek kapcsán. Az államigazgatási szféra bevonása a szakmai közéletbe lezajlott, eredménye a 2002-ben a kormányzati változások miatt operatív programokban csak 2003-tól követhető nyomon. 

Az informatikával kapcsolatos törvényi változások alapján 2002-re a törvények végrehajtását lehetővé tevő szervezetek felálltak, az eljárásrend kialakult.

Az NJSZT IKF korábbi vezetőségének mandátuma 2003 márciusában lejárt. A közgyűlés egyhangú szavazata alapján az új elnök Dr Simon Pál, Templar Bt, az új ügyvezető igazgató Belinszky Gabriella, Kereskedelmi és hitelbank Rt. A titkár személye változatlan maradt. A NJSZT anyaszervezetet az NJSZT IKF megalakulása óta folyamatosan Alföldi István képviseli, gazdasági igazgatóként. Az elnökség tagjai: Zsámboki Gábor Állami Nyomda Rt., ifj. Stark Gáspár Bull Magyarország Számítástechnikai Kft., Kuna Zsuzsa Inter-Európa Bank Rt., Prágay István Magyar Nemzeti Bank, Váradi László Multicard Műanyag-kártyagyártó Kft., Kiss Ede Oberthur Card Systems, Gazsó Gábor Smartcard Kft.

A megalakult új vezetés legfontosabb célja, hogy az NJSZT IKF a kártyapiac szereplőinek általános közéleti és szakmai fóruma mellett a végrehajtásban is szerepet vállaló szakmai közösséggé váljon. Így szerepe, tagsági rendszere tovább erősödhet.

Fentiek szellemében, az új vezetés regnálása alatt június elején tartotta az első szakmai napot, melynek témája a digitális aláírás, a PKI infrastruktúra, az ezzel kapcsolatos Magyarországi fejlemények, aktualitások, valamint a chipkártyák alkalmazásának lehetőségeinek számbavétele a digitális aláírás kapcsán. Előadóink voltak a minősített hitelesítés-szolgáltatók, a minősítő szervek, valamint az akadémiai szféra képviselői.

Informatikai és Hírközlési Minisztériumban készül a Magyar Információs Társadalom Stratégiája, mely külön fejezetet szentel az intelligens kártyáknak és alkalmazásukhoz kapcsolódó feltételeknek. Az NJSZT IKF vezetősége fontosnak tartja, hogy e kártyastratégiák elkészítése kapcsán a szakmai közvélemény is fejtse ki véleményét, foglalkozzon a chipkártya stratégiával, és egyeztesse azokat az értékeket, melyeket a szakmai közösség fontosnak tart ebben az ügyben. Az e témakörben szervezett szakmai hétvégén részt vesznek a stratégiai készítői, az Intelligens Kártya Munkacsoport tagjai, valamint az NJSZT IKF szakértői, tagjai és vezetősége.

 Az NJSZT IKF szakmai napjai folyamatosan "teltházas rendezvények", melyek igazolják a chipkártyás közélet fontosságát   A szervezet megalapítása óta a tagok érdekében működik, szakmai napjai, programjai, a hírlevél szolgáltatás és a webes hírcsoport is működőképes, a szervezet gazdálkodása kiegyensúlyozott. Különösen nagy öröm, hogy a jelenlegi tagságban a 16 alapító közül több mint 10 megtalálható. Ezen szervezetek az elmúlt évek alatt folyamatosan támogatták az NJSZT Intelligens Kártya Fórumot, és a szervezet létjogosultságáról vallott meggyőződésük megteremtette a mai NJSZT IKF alapjait.

HSCFAz NJSZT IKF vezető tisztségviselői 2003-ban:

Elnök: Simon Pál Dr.Templar Partnership Company

Elnökségi tagok: Állami Nyomda Rt :Zsámboki Gábor, Bull S.A.-BULL Magyarország Számítástechnikai Kft.: ifj. Stark Gáspár, Inter-Európa Bank Rt :Kuna Zsuzsa, Magyar Nemzeti Bank :Prágay István, Multicard Műanyag-kártyagyártó Kft.:Kapitány András Dr., Neumann János Számítógép-tudományi Társaság :Alföldi István, Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Oberthur Card Systems :Kiss Ede, Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.: Backhausz László Dr., SmartCard Kft.: Ferenczi József, SmartCard Kft.

Ügyvezető igazgató. Belinszky Gabriella, Kereskedelmi és Hitelbank Rt.

Titkár: Majó Zoltán, Diák-Bónusz Kht.

 

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2003-ban 21 tag csatlakozott, az alapszabályban rögzített feltételek szerint évi 200 ezer forint tagdíj befizetése mellett, illetve a közszféra szereplői számára biztosított díjmentes tagsági formában.

 

HSCFSzakmai tevékenység:

A júniusban megrendezett szakmai nap témájául a digitális aláírás, a PKI infrastruktúra, az ezzel kapcsolatos Magyarországi fejlemények, aktualitások bemutatása szolgált. Bemutatásra kerültek: minősített hitelesítési szolgáltatók, magyar fejlesztésű aláíró termékek valamint tanúsításra kijelölt szervezetek Magyarországon. A rendezvény programja szerint a résztvevők tudományos előadást hallgathattak meg “a digitális aláírás nem biztonságos terminálon” témakörben.

Az NJSZT IKF az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban készülő a Magyar Információs Társadalom Stratégiájának kártya részstratégiája kapcsán 2003. június 27-én és 28-án szakmai hétvégét szervezett. Az NJSZT IKF vezetősége fontosnak tartotta, hogy a kártya stratégia elkészítése során a szakmai közvélemény is fejtse ki véleményét, foglalkozzon a chipkártya stratégiával, és egyeztesse azokat az értékeket, melyeket a szakmai közösség fontosnak tart ebben a kérdésben. A szakmai hétvégén részt vettek a stratégiakészítői, az Intelligens Kártya Munkacsoport tagjai, valamint az NJSZT IKF szakértői, tagjai és vezetősége. A találkozó eredményeit Belinszky Gabriella vezetésével az NJSZT IKF ajánlás formájában összegezte, amely beépült az IHM intelligens kártya horizontális stratégiájába a Magyar Információs Társadalom Stratégiája (MITS) részeként.

AJÁNLÁSOK

A kerekasztalbeszélgetésen elhangzott főbb gondolatok

 

Novemberben az NJSZT Intelligens Kártya Fórum a digitális aláírás témájában további szakmai napot rendezett, melyen a tagok előadásokat hallgathattak meg a következő témákban: Mikor szükséges a tanúsítás és mikor nem?, A terméktanúsítás menete, A Digitális aláírás elmélete, Az elektronikus aláírási irányelv felülvizsgálata. A szakmai napon az ír kereskedelmi kamara együttműködésével “A biometria és a PKI kapcsolata” témában angol nyelvű előadásra is sor került (Tony Murphy - Daon)

Novemberben egy második fontos szakmai napra is sor került. Adatvédelmi témakörben szervezett kerekasztal megbeszélést az NJSZT IKF. A kerekasztal megbeszélés célja volt, hogy az elektronikus aláírás és intelligens kártya alkalmazások kapcsán az adatvédelem témakörébe eső kérdéseket megvitassuk a döntéshozók képviselőivel és a téma kiváló ismerőivel közösen, az NJSZT IKF tagjai előtt. Meghívásunkat elfogadták az Adatvédelmi Biztos Hivatalának munkatársai, a MEH és az IHM képviselői, akadémiai szakemberek . A kerekasztal beszélgetés moderátora Dr. Kürti Sándor volt. A megbeszélés fontosabb eredményeit a II. számú melléklet tartalmazza.

Decemberben az NJSZT IKF évzáró rendezvényén a megjelent tagjaink zártkörű vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésen vettek részt. A beszélgetés témája az év fejleményeinek valamint a 2004 évi lehetőségek számbavétele volt.

HSCFSzakmai érdekképviselet

Májusban, Dr. Simon Pál, az NJSZT IKF elnökének kezdeményezésére az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban készülő informatikai stratégiához - melynek része az intelligens kártya stratégia is – az Intelligens Kártya Fórum felajánlotta együttműködését a kártyastratégia gondozása, karbantartása valamint monitoringja ügyében. Ennek érdekében az NJSZT Intelligens Kártya Fórum hivatalos levelet fogalmazott meg a Miniszterhez, melyben jelezte konzultációs szándékát a kártyastratégia kidolgozása során.

Az aktív kormányzati szerepvállalásnak köszönhetően a NJSZT IKF meghívást kapott a “Tenderdokumentáció és értékelési módszer kidolgozása a Részletes követelményspecifikáció kidolgozása elektronikus aláírás és intelligens kártya használatához a közigazgatás informatikai biztonságának érdekében tárgyú közbeszerzési eljáráshoz, és az eljárás lebonyolításának műszaki támogatása” témakörű IHM pályázatra. Az IKF a pályázaton sikeresen szerepelt és elnyerve a megbízást jelentős szerepet vállalt az információs társadalom megvalósításának e fontos kérdésében.

Az IHM keretein belül működő Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) még 2003 első felében létrehozta a Kártya Albizottságot, amelynek rendszeres üléseire tanácskozási joggal az NJSZT IKF is meghívást kap. Az üléseken az IHM és partnerei előadásokat tartanak elsősorban az kártya részstratégia alakulásával összefüggő kérdésekről.

Úgyszintén az ITKTB létrehozta az Informatikai Biztonság Albizottságot, ahova tanácskozási joggal az NJSZT IKF is meghívást kapott. Az alakuló ülésen az IHM és partnerei előadásokat tartottak mindazon témákról, amelyekkel a bizottság foglalkozni kíván. Ezek közül kiemelten az NJSZT IKF témakörébe tartozik az informatikai biztonság tanúsítási rendszerének tervezete.

 

HSCFMarketing tevékenység

Az NJSZT IKF elnöksége együttműködést kezdeményezett a Bank és Tőzsde szerkesztőségével, melynek keretein belül 2003 végén a Bank és Tőzsde "Kártyakönyv" sorozatcímű - a készpénzkímélő fizetési eszközök hazai piacának bemutatását céljának tartó - kiadványának egy közel 20 oldal terjedelmű fejezetét az NJSZT IKF-fel közösen szerkesztett meg. A kiadványban szerepelnek tagjaink adatai, rövid bemutatásuk, valamint négy cikk az intelligens kártyák világáról.

Bondár Péter szerkesztői munkájának köszönhetően az NJSZT IKF szakmai támogatásával elindult a chipkartya.lap.hu oldal, mely a magyar intelligens kártyás szakma linkgyűjteménye lehet a jövőben. A szerkesztő az alábbi témákban gyűjtött össze több mint 150 linket: (Szak) irodalom, Alkalmazásfejlesztők, Azonosítókártyák, Csipes bankkártyák, e-pénztárca, Fizikai beléptetés, Hatóságok -Szervezetek, Kártya szabványok, Kártyagyártók, Kártyatípusok, Közlekedési kártyák, Logikai beléptetés, On-line Shop, Titkosítási eljárások, Törzsvásárlói kártyarendszerek.

Az IT Business üzleti informatikai szakújságban rendszeresen jelentettünk meg híreket az NJSZT IKF tevékenységéről. Több interjú (köztük címlapsztori) készült az NJSZT IKF vezetőségével és szakértőivel.

 

HSCFKépviselet különböző programokon, eseményeken

A NJSZT IKF részéről Dr. Simon Pál elnök és Belinszky Gabriella ügyvezető igazgató vett részt a Neumann Közgyűlésen. Dr. Simon Pál előadást tartott “Intelligens kártyák informatikai biztonsági kérdései” címmel (a prezentáció a kongresszusi honlapon, illetve összefoglalója a kongresszusi kötetben található meg).

2004 február 3-4 között az IIR Magyarország “2004: a fellendülés és átrendeződés éve a kártyapiacon” címmel szakkonferenciát rendezett, melynek első napján Belinszky Gabriella NJSZT IKF ügyvezető elnökölt. A konferencián több NJSZT IKF tag is előadást tartott.

 

HSCFAz NJSZT IKF vezető tisztségviselői 2004-ben:

Elnök: Simon Pál Dr., Templar Partnership Company

Elnökség: Bull Magyarország Kft: Ágoston László, Giro Bankkártya Rt: Goór Csaba, Inter-Európa Bank Rt.: Kuna Zsuzsa, Magyar Nemzeti Bank: Prágay István, Multicard Műanyag-kártyagyártó Kft: Váradi László. Oberthur Card Systems:Kiss Ede, ST Microelectronics: Gazsó Gábor

Ügyvezető igazgató: Belinszky Gabriella, Kereskedelmi és Hitelbank Rt.

Titkár: Majó Zoltán, Diák-Bónusz Kht.

 

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2004-ben 27 tag csatlakozott (2003-ban 21 volt a taglétszám) a közgyűlés által meghatározott évi 200 ezer forint tagdíj befizetése mellett, illetve a közszféra szereplői számára biztosított díjmentes tagsági formában.

 

HSCFSzakmai tevékenység

Márciusban került sor az NJSZT IKF és a Bankszövetség közös rendezvényén kerekasztal beszélgetés került megrendezésre 2004. március 2-án a Bankszövetség székházában. A kerekasztal megbeszélésen Belinszky Gabriella moderálása mellett többek között a chipkártya platformok, a migrációs folyamat és az együttműködési és outsourcing lehetőségek kerültek számbavételre. A rendezvény sikerére való tekintettel, az NJSZT IKF és a Bankszövetség május elején a témában közös szakmai napon, hazai és nemzetközi előadók bevonása melletti folytatás mellett döntött.

2004. május 4-én a Bankszövetséggel közös rendezvényen a bankközi és szektorközi együttműködések megalapozása, és az együttműködés lehetséges formái kerültek terítékre. A résztvevők előadásokat hallgathattak meg többek között a chipkártyákkal kapcsolatos technikai megoldásokról, outsourcing lehetőségekről (Kapitány András: Multicard, Giesecke and Devrient), az ügyfél tájékoztatás/oktatás témakörében (Szabó Gábor, Alice Group), a multiapplikációk elvi lehetőségeiről (Gazsó Gábor Üzlet és technológia kapcsolata), a bankkártya használati szabályokról, szokások kialakításáról (Ian Slater, VISA), valamint az EU kártya stratégia, a kártyahasználat különböző aspektusainak változásairól (Don Stapleton, Cardbase)

Az Intelligens Kártya Fórum Nyílt Napot szervezett 2004. június 24.-én. Az elnökségi javaslat alapján, tagjaink által az elmúlt időszakban megvalósított konkrét intelligens kártyaalkalmazások kerültek bemutatásra európai és nemzetközi dimenzióban. A résztvevők előadásokat hallgathattak meg az intelligens kártyán és biometrián alapuló biztonsági megoldásról (Oberthur Card Systems), megismerhették a SEMOPS európai projektet (Bull Magyarország Kft), valamint az elektronikus azonosítás olaszországi modelljét (ST Microelectronics SA). Az érdeklődők a magyar fejlemények közül a Diákigazolvány rendszer integrált alkalmazásával (Diák Bónusz Kht, Compuworx Rt) ismerkedhettek meg, és külön témaként szerepelt az Elektronikus Személyi Igazolvány Hong-Kongi Kormányzati bevezetése (ACI Worldwide)

Az NJSZT IKF 2004. november 8-án, közlekedési szakmai napot tartott. A szakmai nap témája a közlekedési ágazatban várható fejlesztési irányok és koncepciók bemutatása, különös tekintettel a chipkártyás alkalmazásokra. A szakmai napon a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által koordinált intelligens közlekedési koncepció és kártyás fejlesztési törekvések kerültek górcső alá. Előadást tartott a BKV képviselője a városi tömegközlekedéssel kapcsolatos kihívásokról, a közlekedési ágazat egészét átfogó intelligens jegyrendszer előnyeit és megvalósításának problémáit mutatta be a Volán Egyesülés vezetője, és a chipes parkolás elterjedtségéről tartott szakmai beszámolót a Parkolási Szövetség elnöke.

Az NJSZT Intelligens Kártyafórum és Bankszövetség közös szakmai napot és fogadást tartott december 15-én, ahol a 2004. évi eredmények, és a 2005. évi lehetőségek összegzése volt napirenden a chipkártya programok területén, különös tekintettel a kormányzati törekvésekre. A szakmai nap az elkészült eID koncepció ismertetésével indult, ahol a minisztérium képviselője bemutatta a Közszféra részére készült egységes kártya specifikációt (Sikolya Zsolt, Informatikai és Hírközlési Minisztérium). A GKM részéről az Országos közlekedési kártya koncepció kidolgozásának jelenlegi helyzetét ismerhették meg a résztvevők (Dr Monigl János, Transman Kft). Az OM részéről az egységes oktatási azonosító, és diákigazolvány kártyamigráció került terítékre (Majó Zoltán az Oktatási Minisztérium megbízásából).

A kormányzati kezdeményezések után a nemzetközi kártyatársaságok (MASTERCARD, VISA) képviselői megvalósult külföldi projektek mutattak be. Mind a két nemzetközi kártyatársaság képviselője (Fejes Kálmán, Mastercard Hungary, Pekka Mattila, Visa Europe) megerősítette, hogy nem csak elvben, de gyakorlatban is lehetőséget látnak olyan programok megvalósítására, ahol “hibrid kártyák” kerülhetnek a felhasználók kezébe: közös értéknövelt szolgáltatások indulhatnak el a bankszektor szereplőivel akár a közlekedési kártyák, akár az igazgatási kártyák kapcsán.

Az előadások után a Magyar Tudományos Akadémia illetve a Nemzeti Bank képviselőinek bevonása mellett kerekasztal beszélgetéssel zárult a rendezvény. A kerekasztal beszélgetésen egyetértés alakult ki abban, hogy a chipkártyák, az elektronikus azonosítás, valamint az elektronikus pénz társadalmi szintű hozadékokat hordoz magában. Az egységes állampolgári azonosító kártya - amit Ausztriában januártól vezetnek be (Bürgerkarte) - egyben bankkártya is, és utazási célokat is szolgál a jövőben. Egy ilyen kártyás megoldás Magyarországon is adaptálható lehet. Ennek algoritmikus, biztonsági és személyi jogvédelmi kérdései megoldottak, elsősorban kodifikálásra és a meglévő szabványok, szoftverek, módszerek átvételére van szükség.

A kerekasztal beszélgetést egy állófogadás követte, ahol lehetőség nyílt a személyes eszmecserékre is.

 

HSCFSzakmai érdekképviselet

Dr. Simon Pál, az NJSZT IKF elnökének kezdeményezésére az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban folyó informatikai stratégia kidolgozásához az NJSZT IKF szakértők bevonása mellett előkészítette az IHM tenderfelhívását melynek munkacíme “Részletes követelményspecifikáció kidolgozása elektronikus aláírás és intelligens kártya használatához a közigazgatás informatikai biztonságának érdekében" volt.

A tender célja volt, hogy elkészüljön egy részletes és többszintű követelményspecifikáció a közigazgatáson belüli, valamint a közigazgatás és ügyfelei (állampolgárok, civil szervezetek, vállalkozások stb.) közötti elektronikus kommunikáció során szükséges regisztrációs, azonosítási, hitelesítési eljárások kapcsán.

A tender-győztes által elkészített anyagot az NJSZT IKF szakértői és vezetősége az év során többször, többféle fórumán véleményezte. Ezen vélemények és kritikák alapján a kiíró IHM, több változtatási és bővítési javaslatot elfogadott, illetve átvezettetett a dokumentáción. A specifikáció végleges változata várhatóan 2005. I. negyedévében kerül elfogadásra.

Az IHM keretein belül működő Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) még 2003-ban hozta létre a Kártya Albizottságot, amelynek rendszeres üléseire tanácskozási joggal az NJSZT IKF is meghívást kap. Az üléseken az IHM és partnerei előadásokat tartanak elsősorban a kártya részstratégia alakulásával összefüggő kérdésekről.

Az ITKTB a Magyar Információs Társadalom Stratégiáját  15 Központi Kiemelt Programban határozta meg, közéjük tartozik az eBiztonság Program is. E program kidolgozásával az ITKTB Informatikai Biztonság Albizottsága foglalkozik, amelynek ülésein az NJSZT IKF szintén állandó meghívottként szerepel.

 

HSCFMarketing tevékenység

Az NJSZT IKF elnöksége folytatta az együttműködést a Bank és Tőzsde szerkesztőségével, melynek keretein belül 2004 végén a Bank és Tőzsde "Kártyakönyv" sorozatcímű - a készpénzkímélő fizetési eszközök hazai piacának bemutatását céljának tartó - kiadványának egy közel 20 oldal terjedelmű fejezetét az NJSZT IKF-el közösen szerkesztett meg. A kiadványban szerepelnek tagjaink adatai,rövid bemutatása, valamint egy kutatási eredmény.

Az IT Business üzleti informatikai szakújságban rendszeresen jelentettünk meg híreket az NJSZT IKF tevékenységéről. A 2004 év végén lezajlott banki napról külön egész oldalas írás jelent meg.

 

HSCFKépviselet különböző programokon, eseményeken

2004 február 3-4 között az IIR Magyarország “2004: a fellendülés és átrendeződés éve a kártyapiacon” címmel szakkonferenciát rendezett, melynek első napján Belinszky Gabriella NJSZT IKF ügyvezető elnökölt. A konferencián több NJSZT IKF tag is előadást tartott.

 

Az NJSZT IKF vezető tisztségviselői 2005-ban:

Elnök: Dr. Ágoston László, Bull Magyarország

Elnökség: Compuworx Rt: Hegyi Márton, Giro Bankkártya Rt: Goór Csaba, Kereskedelmi és Hitelbank Rt: Kálmán Dóra, Magyar Nemzeti Bank: Dr. Prágay István: Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.: Jaksa Pálné, Oberthur Card Systems: Kiss Ede, OTP Bank Rt.: Dr. Backhausz László

Ügyvezető igazgató: Belinszky Gabriella

Titkár: Majó Zoltán

Szegedi Tudományegyetem

 

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2005-ben 25 tag csatlakozott a közgyűlés által meghatározott évi 200 ezer forint tagdíj befizetése mellett, illetve a közszféra szereplői számára biztosított díjmentes tagsági formában.

 

HSCFSzakmai tevékenység

Májusban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az NJSZT IKF közös szakmai napot szervezett május 10-én, melyen a GKM “Intelligens kártya alapú jegy- és bérletrendszer” közlekedési projekt előkészítő anyagainak véleményezése történt meg. A GKM illetékesei a szakmai napon bemutatták az “Elektra” dokumentációt a tagság előtt, melynek véleményezésére felkérték az NJSZT IKF-et.

 

HSCFAz Intelligens Kártya Fórum Nyílt Szakmai Napot szervezett 2005. május 19.-én. Elnökségi javaslat alapján, konkrét intelligens kártya programok kerültek bemutatásra a közszféra területéről. A résztvevők előadásokat hallgathattak meg az elektronikus adóbevallás és adatszolgáltatás kapcsán működő csipes rendszerről (APEH), az elektronikus aláírás bevezetésének helyzetéről a központi közigazgatásban (MEH) az egységes azonosítás, hitelesítés és elektronikus aláírás jelenlegi szabályozási törekvéseiről (IHM) az Ügyfélkapu programról (MEH), valamint MOK új elektronikus igazolványáról és annak felhasználási lehetőségeiről.

Októberben került sor az NJSZT IKF "Intelligens csipkártyák és/vagy okos telefonok - merre tart a mobilfónia?" címmel mobil szakmai napot tartott annak érdekében, hogy a mobil ágazat fejlődési tendenciáit tagjai számára bemutassa. A szakmai napon előadást tartott a Nemzeti Hírközlési Hatóság munkatársa és a BME MIT kutatója a szabályozási és a technológiai környezetről, a mobil piac fontosabb adatairól illetve a fejlődési és K+F irányokról. Ezt követően a rendezvényen résztvevők mobiltelefonon működő digitális aláírás technológiáját ismerhették meg, melyet az Enigma és a T-Mobil munkatársai mutattak be.

Az NJSZT Intelligens Kártyafórum elnöksége 2005 november 30-án olyan szakmai fórumot szervezett, mely az elmúlt 5 év chipkártyás törekvéseit összegezte három területen: a közszférában, az üzleti életben és a kártyagyártásban. A szakmai fórumon egyaránt részt vettek az IHM, OM, MEH és az OEP képviselői, a Supershop és a Mol kereskedelmi illetve IT vezetői, illetve a Magyarországon is képviselettel rendelkező kártyaszállítók képviselői.

 

HSCFSzakmai érdekképviselet

Az Elektra Hungária célja, hogy elkészüljön egy részletes és többszintű követelményspecifikáció a tömegközlekedés ágazati rendszerén belül, mely országos szinten biztosítja a szükséges azonosítási és hitelesítési eljárások kompatibilitását és az átjárhatóságot. A GKM felkérte az NJSZT IKF-et, hogy szakértők bevonása mellett fejtse ki álláspontját az anyag kapcsán, ami kormányzati elfogadás esetén hosszútávra meghatározhatja az intelligens kártyák felhasználhatóságát a közlekedési alrendszerben. Az NJSZT IKF a felkérésnek eleget tett.

Az IHM keretein belül működő Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) még 2003-ban hozta létre a Kártya Albizottságot, amelynek rendszeres üléseire tanácskozási joggal az NJSZT IKF is meghívást kap. Az üléseken az IHM és partnerei előadásokat tartanak elsősorban a kártya részstratégia alakulásával összefüggő kérdésekről.

Az ITKTB a Magyar Információs Társadalom Stratégiáját  15 Központi Kiemelt Programban határozta meg, közéjük tartozik az eBiztonság Program is. E program kidolgozásával az ITKTB Informatikai Biztonság Albizottsága foglalkozik, amelynek ülésein az NJSZT IKF szintén állandó meghívottként szerepel.

Az NJSZT IKF folyamatosan információt kap a Magyar Szabványügyi Testület munkával kapcsolatban. Megállapodás szerint chipkártyához kapcsolódó kérdésekben egyeztetési lehetőségünk van.

 

HSCFKommunikációs tevékenység

Az NJSZT IKF elnöksége folytatta az együttműködést a Bank és Tőzsde szerkesztőségével, melynek keretein belül 2005 elején a Bank és Tőzsde "Kártyakönyv" sorozatcímű - a készpénzkímélő fizetési eszközök hazai piacának bemutatását céljának tartó - kiadványának egy közel 16 oldal terjedelmű fejezetét az NJSZT IKF-fel közösen szerkesztett meg. A kiadványban szerepelnek tagjaink adatai, rövid bemutatásuk.

Az IT Business üzleti informatikai szakújságban 2006 elején “címlapsztori” jelent meg a magyarországi chipkártyás törekvésekről és az NJSZT IKF tevékenységéről. Ennek apropóját a 2005 év végén lezajlott évértékelő szakmai nap adta.

A GKI Gazdaságkutató Rt. a Nemzeti Hírközlési Hatóság számára 2005-ben is elkészítette az elektronikus aláírás hazai használatát feltérképező monitoring felmérését, amelyben az NJSZT IKF is részt vett.

 

HSCFKépviselet különböző programokon, eseményeken

2005 februárjában az IIR Magyarország “2005: a fellendülés és átrendeződés éve a kártyapiacon” címmel szakkonferenciát rendezett, melynek első napján Belinszky Gabriella NJSZT IKF ügyvezető elnökölt. A konferencián több NJSZT IKF tag is előadást tartott.

Az OEP, mint fő rendező meghívottjaként az Egészségkártya Workshop rendezvényen az NJSZT IKF több tagjai is képviselte szervezetünket.

Az NJSZT IKF rendszeresen meghívót kap Az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) Koordinációs Irodája által szervezett eTEN Információs Napokra. Ezen eseményeken a részt vevő tagoknak lehetőségük nyílt a magyar illetve EU szintű infokommunikációs stratégia megismerésére, a soron lévő pályázati kiírások szakmai prioritásairól és kereteiről. A megjelenő IST pályázatokról szintén rendszeres értesítést kap a tagság.

A fentiekben kiemeltünk néhány fontosabb szakmai eseményt, amelyen az IKF elnöksége vagy valamely tagja képviselte szervezetünket. Fenti rendezvényeken túlmenően, elmondható, hogy szervezetünk ma már meghívást kap minden olyan jelentős szakmai eseményre, amelynek témakörébe tartozik valamilyen chipkártya alkalmazás megvalósítása.

 

Az NJSZT IKF vezető tisztségviselői 2006-ban:

Elnök: Ágoston László

Elnökség:Compuworx Rt: Hegyi Márton, Diák-Bónusz Kht: Szőke Péter, Giro Bankkártya Rt: Goór Csaba, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium: Kilin József , Magyar Nemzeti Bank: Prágay István, Oberthur Card Systems:Péterfi Tamás

Ügyvezető igazgató: Belinszky Gabriella

Titkár: Majó Zoltán, Szegedi Tudományegyetem

 

Az NJSZT IKF szervezetéhez 2006-ban 24 tag csatlakozott (2003-ban 21, 2004-ben 27, 2005-ben 25 volt a taglétszám) a közgyűlés által meghatározott évi 200 ezer forint tagdíj befizetése mellett, illetve a közszféra szereplői számára biztosított díjmentes tagsági formában.

 

HSCFSzakmai tevékenység

A BM Központi Hivatalával együttműködve az NJSZT IKF szakmai napot szervezett május 22-én, melyen a résztvevők megismerkedhettek az intelligens (chipes) útlevéllel, az európai szabályozási törekvésekkel, valamint a biometriai azonosítás nemzetközi térnyerésével az okmányok vonatkozásában.

Októberben került sor az Intelligens Kártya Fórum Nyílt Szakmai Napot szervezett az OEP Székházában 2006. október 11.-én. Az elnökségi javaslat alapján, a szakmai nap témája: “Az egészségügyi kártya rendszerek jelene és jövője” volt. A résztvevők megismerkedhettek az Európai Elektronikus Egészségügyi Kártya magyar vonatkozásaival, a lezajlott pilot projekt eredményeivel, az orvoskártya migrációjának jelenlegi állásával, valamint a Bull és az Oberthur nemzetközi projekt tapasztalataival.

Az NJSZT IKF az Elektra specifikáció továbbfejlesztésének érdekében szakmai napot szervezett 2006. december 7-én. A résztvevők a BKV valamint az Alba Volán tender illetve bevezetési tapasztalatai mellett nemzetközi kitekintést kaphattak a tömegközlekedési chipkártya rendszerek kapcsán. A szakmai napon a kerekasztal beszélgetés kiemelt témája volt, hogy a közlekedési ágazat sajátosságai és a specifikáció alapján milyen feltételek mellett valósítható meg a chipkártyás fejlesztés a honi tömegközlekedésben.

 

HSCFSzakmai érdekképviselet

A Kártyafórum az egészségbiztosítási és közlekedési alrendszer kapcsán keletkezett kormányzati specifikációkat továbbra is nyomonköveti, véleményezi. Az egészségügyi kártyák kapcsán az elmúlt év során – megkeresésére –állásfoglalást is kiadott.

Az NJSZT IKF folyamatosan információt kap a Magyar Szabványügyi Testület munkával kapcsolatban. Megállapodás szerint chipkártyához kapcsolódó kérdésekben egyeztetési lehetőségünk van.

 

HSCFKommunikációs tevékenység

HSCFMNB - NJSZT IKF együttműködés

Az NJSZT IKF elnöksége – Gazsó Gábor szakmai tevékenysége mellett - 2006-ban elkezdte kialakítani az MNB Látogató Központjában a chipkártyák világát bemutató kiállítási vitrineket, majd később egy komplett - a chipkáryák fejlődésével foglalkozó és az alkalmazási lehetőségeket bemutató- különtermet. A kiállítás március 6-tól féléven keresztül látható az MNB Látogató Központjában. A jubileumi év és a kiállítás kapcsán elkészült egy színes – a chipkártyák világát bemutató - brossúra valamint egy a chipkártyákról szóló videófilm is.

A kiállítás ünnepélyes megnyitása a sajtó részvételével történt, a rendezvényen több, mint százan részt vettek. Az eseménynek kiemelt hangsúlyt adott, hogy a kiállítást az MNB alelnöke, valamint az NJSZT és az NJSZT IKF elnökei nyitották meg.

 

HSCFIntelligens Kártya Honlap www.hscf.net

A honlap struktúrája 2006-ban megújult. Az NJSZT IKF honlapja az éves tervek alapján folyamatosan újabb és újabb kártyainformációkkal bővült. Fejlődést értünk el a rendezvények kommunikálásában is. A szakmai napokon elhangzott előadások zöme szintén megtalálható a honlapon.

 

HSCFMédia megjelenés

Az IT Business folyamatosan nyomon kíséri az általunk szervezett eseményeket, így az elmúlt év során több szakmai nap kapcsán is jelentetett meg cikket, az év elején külön kártyamelléklet került a folyóiratba.

A jubileumi kiállítás megnyitójáról számos média (többek között az MTV1 is) hírt adott, illetve az eset apropója kapcsán a chipkártyákkal kapcsolatosan több rádiós beszélgetésre is sor került.

 

HSCFKépviselet különböző programokon, eseményeken

2006 elején az IIR Magyarország – mára már hagyományosnak mondható szakkonferenciát rendezett, melynek előadói között szerepelt Belinszky Gabriella NJSZT IKF ügyvezető és Majó Zoltán NJSZT IKF titkár. A konferencián több NJSZT IKF tag is előadást tartott.

Az NJSZT IKF vezetése az elmúlt években célul tűzte ki, hogy az üzleti szféra mellett az kormányzati szférában is elinduljon a közgondolkodás a chipkártyák, az intelligens kártya rendszerek kapcsán. A közszféra bevonása megtörtént, azonban a minisztériumok átalakulása illetve az IHM megszűnése miatt az NJSZT IKF-nek újra kell szerveznie a kapcsolatait a Minisztériumokkal. Az NJSZT IKF szakmai napjai továbbra is “teltházas rendezvények” melyek igazolják a chipkártyás szakmai munka fontosságát.

A 2006-os év szakmai és szervezési munkájának gerincét a jubileumi évre való felkészülés adta: a jubileumi rendezvényen több mint 90 fő regisztrált, mely jól példázza, hogy az elmúlt 10 évben egy valódi szakmai közösség alakult ki Magyarországon.

 

HSCFNJSZT IKF – Jubileumi szakmai nap – 2007. március 6

Az NJSZT Intelligens Kártyafórum elnökségének kezdeményezése alapján a szervezet fennállásának 10. évfordulója kapcsán rendezett jubileumi ünnepség részeként “Az elektronikus fizetési rendszerek jövője” címen tartott szakmai napot az NJSZT IKF. A szakmai napon a VISA és a MasterCard chipkártyás trendek mellett a résztvevők megismerhették a mobiltelefonok contactless fizetésifunkciójának lehetséges műszaki tartalmát (SEMOPS projekt) valamint a szabályozással kapcsolatos kérdéskört, különösen az elektronikus pénz fogalmát.

Nyomtat